Felelősség és ítélet – Mocsai Lajos gondolatai

2015. december 18.

Mocsai Lajos egykori magyar válogatott kézilabdázó ma a legsikeresebb magyar kézilabdaedző. Egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem rektora beszélt az edzői hivatásról, sportfilozófiájáról.

mocsai

Európában a középszerűség ma már – sem a sportban, sem a munkában –nem elfogadott. Nem lehet évekig középszerűen élni, a versenyeken pedig fokozott nyomás alatt vagyunk, amit szeretünk, mert téthelyzetben tudunk igazán kibontakozni. Ugyanakkor a rajtunk lévő felelősség miatt a fejünk fölött megjelenik az ítélet is: ha Mocsai csapatát elverték, az edző alkalmatlan – mondják a kritikus szurkolók. A magyarok számára óriási jelentősége van a sportnak, mert amit a maguk életében nem tudnak elérni, azt gyakran a sportolókra vetítik ki és azt mondják, hogy „érmet várunk, verd el a világot!”, mert a sport mérhető terület.

A sportolók nap mint nap ennek felelősségével és a fejük fölött lévő ítélettel élnek. Valójában mindegyik sportban alapvető követelmény a mérhetőség, ami nélkül nem lehet már komoly teljesítményt végrehajtani. Mi úgy dolgozunk, hogy mindenki minden nap a leghatékonyabb legyen, és az is fontos, hogy mindenki nagyon elkötelezett legyen. Úgy 5-10 perc kell ahhoz, hogy az edző megérezze: a sportoló felkészült-e az aznapi edzésre, de ugyanúgy 5-10 perce van a sportolónak is arra, hogy felmérje, az edző milyen naprakész tudással érkezett az edzésre. Ha azt kutatjuk, mivel formálható az emberek tudatnevelése, mik a nagy nyomás alatti teljesítőképességnek az ismérvei, hogy ember milyen tudatállapotban képes a legnagyobb energiával, koncentrációval, erkölcsi tartással küzdeni, akkor egy dolog, ahova el kell jutni: a sport.

Egészséghíradó

Egészséghiradó

Korábbi programok