Gyerekorvosunk

Varga-S--ndor

Az Orosházi Kórház Gyermekosztályának főorvosa. A szakvizsgájának megszerzése után a romániai Sepsiszentgyörgyön, az ottani megyei kórház gyermekosztályán kezdte pályafutását, ahonnan már osztályvezető főorvosként távozott. Az Orosházi Kórházban 1998-ban kezdett dolgozni. Osztályvezető főorvosként nem csak a kis beteg gyógyítását tartja céljának, de különösen nagy figyelmet szentel a vele dolgozók szakmai fejlődésének elősegítésére is. Több szakmai társaság tagja, több tudományos publikáció szerzője. Békés megye kiváló orvosa (2006). 2007 óta vállalkozó háziorvos a Mezőhegyesi Gyermekorvosi Rendelőben.

Jól ismeri a gyermekgyógyászat minden területét. A koraszülött bébiktől a kamaszokig minden életkorú páciensnek segít. Tapasztalt a táplálkozás témakörében, az immunerősítés terén, lehet kérdezni a műtétek utáni felépülés elősegítéséről, arról, mikor kell orvoshoz fordulni, milyen tünetek igényelnek beavatkozást…


Kattintson és kérdezzen szakértőnktől Ön is! gyerekorvos@fittbekes.hu


DR. VARGA SÁNDOR TANÁCSAI


Mikortól mondjuk azt, hogy egy gyermek lázas, illetve melyik módszer a legpontosabb a lázméréshez?

Amikor a gyermekgyógyász megkérdezi a hozzá forduló szülőktől, hogy mennyi volt a kicsi láza (egyrészt, hogy a betegség súlyosságát, feltételezhető eredetét illetve a terápiás lehetőségeket átgondolja), gyakran kapja azt a választ, hogy 37,6 °C volt. Láznak azonban csak a 38 °C és az afeletti testhőmérsékletet nevezzük.

Hogyan mérjük a lázat?

A hónaljban mért hőmérséklet mellett szájban, fülben illetve végbélben is mérhetünk lázat, a végbélben mért hőmérséklet értékéből azonban 0,5 °C-ot le kell vonni. Azaz, ha a csecsemő végbelében 38,1 °C-ot mérünk, akkor a kicsi tényleges hőmérséklete 37,6 °C, tehát még nem lázas.

Néhányan fülbe dugható digitális hőmérőt, illetve homlokra tehető hőmérő szalagot használnak. A szakmai ajánlások szerint Magyarországon a hagyományos higanyos lázhőmérők 2009 óta nem kaphatók, így az utóbbi időben átvették a helyüket a pontos és megbízható digitális hőmérők.

A kézrátételes hőmérséklet megállapítást semmiképpen se alkalmazzuk, nagyon megtévesztő lehet. Mindig mérjük meg a kicsi lázát, hiszen maximum két percet vesz igénybe, ugyanakkor a kezelés és a láz okának kiderítése szempontjából orvosuknak nem mindegy, hogy mennyi volt a gyermek hőmérséklete.


A kisfiam rosszul viseli a fájdalmakat. Még egy hasfájásnál is nagyon nyűgös, nyugtalan, szinte vigasztalhatatlan. Mit lehet tudni a fájdalom érzelmi hátteréről, másoknál is előfordul, hogy így reagálnak?

A fájdalom fizikai, érzelmi és magatartási reakciók komplex keveréke. A fájdalomérzet egyéni, szubjektív, megélését testi, és lelki adottságok, pillanatnyi állapot, a fájdalmat kiváltó ok helye, az ártalom nagysága és még rengeteg tényező befolyásolja.  A fájdalom mindamellett hogy szenvedést okoz, megnehezíti a napi életvitelt, elvonja a figyelmet, megakadályozza a pihenést és az alvást. A fájó testrész működéscsökkenése kíséri, ami akadályozhatja a mozgást, étkezést, folyadékfogyasztást… egyszóval a mindennapi életet.

Akut fájdalom hatására megváltozik a szervezeten belüli véreloszlás, nő a pulzus, a vérnyomás és a légvételek száma. Ez egyfajta stressz reakció a szervezet részéről melyet a szimpatikus idegi hatás okoz. A heves fájdalom súlyosbíthatja a kóros állapotot, sőt sokkot is kiválthat. A tartósan fennálló krónikus fájdalom megváltoztathatja a viselkedést, nehézzé teheti az emberi kapcsolatokat, elszigeteltséget okozhat.

A szervezet rendelkezik egy fájdalomcsillapító rendszerrel. Az agyban keletkeznek olyan fehérjetermészetű anyagok (endorfinok) amelyek rendkívül erős fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, azonban igen rövid idő alatt lebomlanak, és a hatásuk megszűnik. Az endorfinok más esetben is termelődhetnek, illetőleg felszabadulhatnak, ami kellemes érzést okoz. Pl.: testmozgás, csokoládéfogyasztás…


A baráti körünkben van egy kisgyermek, aki bárányhimlős. Nem rég együtt játszottak a kislányommal. Lehetséges, hogy elkapta a fertőzést, egyébként hogyan terjed ez a himlőfajta?

A bárányhimlő az egyik leggyakoribb, leginkább az őszi-téli szezonban tomboló járványos gyermekbetegség. Elsősorban zárt közösségben okoz járványt, ugyanis rendkívül fertőző: cseppfertőzéssel és légáramlattal terjed, de a használati tárgyak is közvetítik.

A bárányhimlő, vagy orvosi nevén varicella hólyagos kiütéssel járó heveny fertőző betegség. Kórokozója a herpes vírus csoportba tartozó Varicella zoster vírus (human herpes vírus-3), amely az övsömört is okozza (övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn).

A bárányhimlő lappangási ideje 14 nap, de lehet ennél hosszabb is. A fertőzés közvetlen érintkezés és cseppfertőzés útján levegőn keresztül is terjed. Rendkívül fertőző vírus, a varicellás beteg rövid jelenléte is elég a fogékonyak fertőzéséhez (akik még nem estek át a betegségen vagy nem kaptak védőoltást). Már a lappangási idő utolsó napjaiban, a kiütések megjelenését megelőzően is fertőzőképes. Fertőző az orr- és garatváladék, a vér, a hólyagbennék.


A légzés-keringés leállás felismerése?

A légzés-keringés leállás magában foglalja:

az ingerekre adott válasz hiányát (nincs válasz hangos megszólításra és fájdalomingerre),

a légzés hiányát vagy terminális légzést (gasping),

a keringés hiányát,

a sápadtságot vagy mély cianózist.

A pulzus tapintása önmagában nem megbízható a mellkaskompressziók szükségességének megítélésére. Az „életjelek” hiánya esetén a segélynyújtónak (laikus vagy egészségügyi ellátó) el kell kezdenie az újraélesztést, hacsak nem biztos abban, hogy 10 másodpercen belül egyértelműen tapint centrális pulzust (csecsemő: brachialis vagy femoralis, gyermek: carotis vagy femoralis). Kétely esetén el kell kezdeni az újraélesztést! Ha sürgősségi szívultrahang alkalmazásában jártas személy elérhető, a szívultrahang vizsgálat elvégzése segíthet a potenciálisan reverzíbilis okok felismerésében, azonban a vizsgálat elvégzése nem hátráltathatja a mellkaskompressziókat.

  1. Az ALS-ellátás megkezdésének elengedhetetlen alapfeltétele a helyszín és a helyzet biztonsága, illetve stabilizálhatósága.
  2. Ha a gyermek külleme, feltalálási helyzete és a körülmények alapján fennáll a keringés-légzésleállás lehetősége, vizsgálja meg, hogy reakcióképes-e! A BLS cselekvési sor végrehajtásával győződjön meg az alapvető életfunkciók (normális légzés és keringés jelei) meglétéről!
  3. Hiányuk esetén haladéktalanul kezdje meg a BLS-t!

2.1 Ha a tárgyi és személyi feltételek adottak, öntelődő lélegeztető ballon és szelepes lélegeztető maszk segítségével, magas oxigénáramlással és rezervoárral biztosítsa a lehető legmagasabb (100%) belégzési oxigénkoncentrációt (FiO2).

Az újraélesztés megkezdésével párhuzamosan szakértő segítséget kell hívni!


Én magam allergiás vagyok a méhcsípésre, ezért nagy félelmem, hogy mi lesz, ha a gyermekemet megcsípi egy ilyen rovar. Mi a teendő gyerekeknél méhcsípés esetén?

Más rovarokkal ellentétben, a méhek hátrahagyják fullánkjukat. A fullánk megfelelő eltávolítása megakadályozhatja a tünetek súlyosbodását. Súlyos esetben szükségessé válhat a fullánk kiszedése, ilyenkor ne csipesszel vagy tű hegyével próbálkozzunk, mert ez az eljárás csak több mérget szórhat a szervezetbe, és súlyosbíthatja a reakciót. Ehelyett használhatja az ember az ujjait, egy bankkártyát vagy egy tompa késhegyet. Ha mégis tűvel vagy csipesszel próbálkozunk, arra kell ügyelni, hogy az eszköz legyen steril.

A rovarcsípések tüneti kezelése

A legtöbb rovarcsípés csupán helyi reakciókat vált ki, mint a bőrpír, duzzanat, fájdalom, valamint viszketegség. Ennek megfelelően sokszor elegendő a fullánk eltávolítása, a seb lemosása és egy kis hűtés alkalmazása.

Miután jól megmostad a csípés helyét vízzel és szappannal, alkalmazhatsz egyéb tüneti kezelést is:

Sok esetben más gyógyszerek, beleértve a viszketés elleni antihisztamint, a difenhidramint, vagy a gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofén vagy a paracetamol (acetaminofén) szintén segíthetnek a kis betegen. A nagyobb kiterjedésű helyi reakciók általában egy rövid, orális úton való szteroid kezelést igényelnek. Ha a csípés elfertőződik, antibiotikumra lesz szükség.


Kisgyermekes anyukaként szeretném megismerni, hogy milyen lázcsillapító szerek vannak, ezeket hogyan kell használni?

Milyen fajtát használjunk?
A lázcsillapítóknak többféle formája létezik: A végbélkúpokat a legkisebbeknek adjuk, kb. óvodáskorig. A szirupokat is használhatjuk már általában 3 hónapos kortól. A tablettákat tapasztalat szerint már a kisiskolások is le tudják nyelni, de a lázcsillapító tabletták szét is törhetők.
Mit és mennyit?
A mennyiségeket fajtánként testsúly szerint kell. Fontos tudni, hogy a különböző nevű készítmények hatóanyaga sok esetben azonos, ennek ismerete lényeges a véletlen gyógyszermérgezések, túladagolások elkerülése érdekében. Ugyanazon hatóanyagot tartalmazó gyógyszert leghamarabb 6 óra múlva adhatunk újra, de naponta max. 3-szor kaphatja a gyermek. Ha ennél gyakoribb gyógyszeradásra van szükség a gyorsan visszatérő vagy magas láz miatt, akkor másfajta hatóanyagú készítményt adjunk!
Kétféle gyógyszer kombinált használata, kiegészítve a lent említett hűtőfürdő vagy hűtőborogatás alkalmazásával, általában a legmagasabb láz esetében is hatásos. Hűtőborogatást követően vékony, jól szellőző pamutruhát adjunk a gyermekre és könnyű, vékony takaróval takarjuk be, hogy ne akadályozzuk a test hőleadását.

Az alább felsorolt gyógyszerek közül a vastagbetűvel kiemelt készítmények receptkötelesek.

A lázcsillapítószerek fajtái A forgalomban lévő gyógyszerek neve szerint
Életkor és testsúly (/kg) szerint adagolásuk: naponként maximum 3x
0-3 hónap (kb. 5 kg-ig) Germicid 1/2 kúp
3-12 hónap (kb. 6-10 kg) Germicid 1 kúp / Supp. noraminophenazoni 100 mg-os 1 kúp / Supp. antipyreticum pro infante 1 kúp
Mexalen 125 mg-os 1 kúp / Panadol szirup 3-5 ml
Nurofen 60 mg-os 1 kúp / Nurofen szirup (20 mg/ml) 3-5 ml
Cataflam 6-10 csepp
1-3 év (kb. 10-15 kg) Supp. antipyreticum pro parvulo 1 kúp
Mexalen 250 mg-os 1/2-1 kúp / Panadol szirup 5-8 ml
Nurofen kúp 125 mg-os 1 kúp / Nurofen szirup (20 mg/ml) 5-8 ml
Cataflam 10-15 csepp
3-6 év (kb. 15-20 kg) Supp. noraminophenazoni 200 mg-os 1 kúp
Panadol szirup 8-10 ml
Nurofen szirup (20 mg/ml) 8-10 ml
Cataflam 15-20 csepp
6-10 év (kb. 20-30 kg) Algopyrin tabletta 500 mg-os 1/2
Rubophen/ Mexalen/ Panadol 500 mg-os 1/2 tabletta/Panadol szirup 10-15 ml
Nurofen szirup (40 mg/ml) 5-8 ml
Cataflam 20-30 csepp
10-14 év (kb. 30-40 kg) Algopyrin tabletta 500 mg-os 3/4 tabletta
Rubophen/ Mexalen/ Panadol 500 mg-os 3/4 tabletta
Nurofen szirup (40 mg/ml) 8-10 ml
Advil ultra lágykapszula 200 mg/ 1 kapszula

A gyermekem már volt bárányhimlős, de azt hallottam, hogy ettől még nála is előfordulhat az övsömör. Igaz ez?

Az övsömör (herpes zoster) kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza – ez a varicella zoster vírus (más néven human herpes vírus-3). Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.

Amikor a szervezetet valamilyen  nagyobb megterhelés éri (legyen az baleset, nagyobb fertőzéses vagy gyulladásos megbetegedés, kemo- vagy sugárterápiával kezelt daganatos állapot) vagy valamilyen egyéb okból gyengül le az immunrendszer (például időskor, HIV-fertőzöttség, szervtranszplantáció, stb.), a varicella vírus aktiválódik.

A bárányhimlő fertőzést követően, a gyógyulás után a vírus lappangva marad a szervezetben, majd az immunrendszer legyengülésével járó esetekben aktiválódik, és kialakulnak a jellegzetesen erősen fájdalmas bőrtünetek.

A betegség legnagyobb arányban a 60 év felettieket érinti, ám a fenti esetekben nem ritka az sem, hogy fiataloknál alakul ki valamilyen alapbetegség talaján. Fiatal, látszólag egészséges övsömörben szenvedő betegeknél nem ritka ezek miatt az esetlegesen a háttérben meghúzódó tumor kutatása. Kutatások szerint a bárányhimlő elleni védőoltásban részesülteknél később ritkább az övsömör előfordulása is.


Milyen veszélyforrásokra kell odafigyelnünk szülőként, ha nem szeretnénk gyermekünket kitenni a háztartásban fellelhető vegyszereknek?

Leggyakrabban a kisdedeket veszélyeztetik a számukra idegen és nekik nem való anyagok. Sok esetben a mérgezések a gyógyszerek, vegyszerek helytelen tárolásának, könnyű hozzáférhetőségének következményei. A nagymama  unokája által cukorkának vélt színes drazsék: a nyugtatók, a lázcsillapító – paracetamol, melynek sokféle forgalmazott formáját a szülők gyakran egyidejűleg alkalmazva túladagolhatják gyermeküknek –, a szívszerek, az asztma gyógyszerei, és savak, lúgok, növényvédő szerek felelősek leginkább a súlyos és halálos kimenetelű mérgezésekért.

Az ilyen mérgezések figyelmeztető jelei a teljes jóllét mellett hirtelen észlelhető furcsa viselkedés, aluszékonyság, ébreszthetetlenség, görcs, hányás, szokatlan szagú lehelet.
A mérgezések sajátos és a gyermekpopuláció egyre több, egyre fiatalabb korosztályát veszélyeztető formája az alkohol- és kábítószerfüggés.  A fiatalok között egyre népszerűbb az akár életveszélyes szívritmuszavart okozó, speciális kémiai módszerekkel nem kimutatható, hallucinogén butángáz inhalácó: a „szipuzás”. Tartós használata súlyos depresszióhoz, memóriavesztéshez, és személyiség torzuláshoz vezet.


Létezik olyan, hogy megkésett beszédfejlődés?

Kisgyermekes anyukák egyre gyakrabban találkoznak ezzel a kifejezéssel, és  természetesen szeretnék tudni, mikortól számít a gyermek beszédfejlődése megkésettnek. Sajnos még a szakma képviselői (logopédusok, fejlesztő pedagógusok, gyógypedagógusok, neurológusok, gyermekorvosok, védőnők) sem egységesek ebben a kérdésben, ezért ahány szakembert kérdezünk, annyiféle, egymásnak ellentmondó információt kaphatunk. Úgy tapasztalom, ezen a területen a korai fejlesztéssel foglalkozók azok, akik a legkorábbi tünetekre is felfigyelnek, mert a gyermek fejlődésének összképét  nézik, nem csupán egy-egy kiragadott funkcióra koncentrálnak.

A beszéd, mint minden más képesség megjelenése nagy szórást mutathat egyes népcsoportokat,  kulturális  közösségeket,  családi  genetikát tekintve, de fiúk és kislányok  tekintetében is. Tudjuk, hogy a kislányok fejlettebb idegrendszerrel jönnek a világra, ezért az ő fejlődésük a kezdeti időszakban általában megelőzi a fiúkét (nagymozgás, beszédfejlődés). A fejlődésbeli eltérés az első két életévben a legszembetűnőbb, de a finommotorika és a pszichés funkciók tekintetében egészen 10 éves korig megfigyelhető ez a különbség a két nem fejlődése között. (Természetesen mindig csak a  nagy számok átlagáról beszélünk, nem  tekintve az egyéni eltéréseket.)


Ugyan még csak most jöttünk haza a kórházból az újszülött kisbabámmal, mégis annyi jó tanácsot kaptam arról, mikor kell hasra fordulnia, mikortól emeli a fejét… Jó lenne hiteles forrásból tudni inkább, mire számítsak a mozgásfejlődést tekintve.

Természetesen a tudományos háttér megfogalmaz általánosságokat, de a gyerekek ezzel nem sokat törődnek, mindenkinek megvan a maga üteme arra, hogyan fejlődik, sokszor fel is cserélik a különböző „lépéseket”. Ugyanakkor valóban jó tudni és nyomon követni, hogy „hol tart a gyermekem”, és ha nagy eltérést tapasztalunk, akkor szakemberhez fordulni.

Óvodáskor előtt:

0 hónapos korban: magzati testhelyzet

1 hónapos korban: hason fekve fejét emeli

2 hónapos korban: hason fekve mellkasát próbálja emelni

3 hónapos korban: hanyatt fekve nyúl és keres

4 hónapos korban: ül, ha fogják

5 hónapos korban: ölben jól ül, tárgyat fog

6 hónapos korban: magas támlájú széken önállóan ül

7 hónapos korban: egyedül ül

8 hónapos korban: segítséggel áll

9 hónapos korban: bútorhoz támaszkodva áll

10 hónapos korban: mászik

11 hónapos korban: jár ha vezetik

12 hónapos korban: feláll a bútorba kapaszkodva

13 hónapos korban: felmászik a lépcsőn

14 hónapos korban: segítség nélkül ül

15 hónapos korban: egyedül jár

A mászás – a keresztező mozgások révén – erős fejlesztő hatással bír, nagyban segíti a tanulási képességek fejlődését. Évekkel később is hasznát látja a gyermek, ha babakorban jól begyakorolja ezt a  mozgást. /A fejlesztő pedagógus is legtöbbször a mozgásfejlesztéssel kezdi a tanulási zavarokkal küzdő gyerek felzárkóztatását, és a kineziológiában is nagy hangsúlyt kapnak a keresztező mozdulatok a korrekciók sorában… Néhány keresztbe lendítéssel percek alatt “be tudjuk kapcsolni” magunkat, és összehangolni a két agyféltekét a tanuláshoz/


Doktor úr, Ön szerint meddig szükséges szoptatni a gyermekünket?

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a csecsemők kizárólagos anyatejes táplálása 6 hónapos korig javasolt, ezután lehetőség szerint minél tovább. Anyatej pótlására adjunk részlegesen hidrolizált fehérjét tartalmazó csecsemőtápszert. A csecsemő ne kapjon előzőleg és a hypoallergén táplálás alatt tejalapú tápszert. Az allergiás betegségek megelőzésére a kiegészítő táplálékkal se kerüljön tejtermék az étrendjébe.


Szeretnék őszibarackot adni a kislányomnak. Tudna segíteni az elkészítési módjában?

A nyersen adható gyümölcsök, zöldségek esetében általában ugyanaz az elkészítési mód: a gyümölcsöt, zöldséget tisztítjuk és meghámozzuk, ezután reszeljük, pürésítjük, turmixoljuk. A barack héját és magját eltávolítjuk, kevés vízzel turmixoljuk. A pépet alaposan elkeverjük, villával felhabosítjuk.


Saját konyhakertünk van, amiben egyáltalán nem használunk semmilyen vegyszert. Ezért azt gondolom, hogy a kisfiamnak is főzhetnék innen finomságokat. Megterem nálunk a spenót, a borsó, a cukkini. És tyúkokat is tartunk, szintén háztáji körülmények között. Van javaslata arra, hogyan készítsem el ezeket az alapanyagokat?

Spenótlevelekről letépjük a szárakat, váltott bő vízzel tisztára mossuk. Egy lábasban megpároljuk a két evőkanál zsiradékon. Ízesítésnek hozzá reszeljük a vöröshagymát, nagyobb babáknak adhatunk zúzott fokhagymát. Ízlés szerint tehetünk hozzá kevés szerecsendiót is.

A tejport és a rizslisztet összekeverjük. Hozzáadjuk a tojást, a sót, hozzá öntjük az olívaolajat, sűrű palacsinta tésztához hasonló masszát kapunk. Egy serpenyőben olajjal vékonyan kikenve előmelegítjük. Amikor a tészta alsó oldala megsül, egy fakanállal apró darabra szaggatjuk.

A borsót egy párolóbetétes tálban 25 perc alatt puhára gőzöljük. Sűrű szövésű szitán átpasszírozzuk. A cukkinit egy kávéskanál olíva olajon az apróra vágott petrezselyemmel 10 perc alatt megpároljuk. Ha elkészült a cukkini, villával összenyomkodjuk, az átpasszírozott zöldborsóval összekeverjük.


Kevés az anyatejem, de nem szeretném tápszerrel etetni a kislányomat, mikor kezdhetjük a szilárd ételek bevezetését?

A szilárd táplálék bevezetése csak 4 hónapos kor után kezdődjön meg. A gyermekek fejlődése különböző ütemben történik, ezért mindig a szakember feladata, hogy tanácsot adjon. Az allergiás betegségek megelőzésében fontos a megfelelő táplálkozás. Ha nincs elegendő anyatej, akkor hypoallergén anyatej tápszer alkalmazása javasolt. Majd kiegészítésként a hypoallergén pép a javasolt.


Melyek azok az ételek, élelmiszerek, amelyeket inkább érdemes elkerülni annak érdekében, hogy később se alakuljon ki tejérzékenység?

Hypoallergén táplálás esetén ne adjunk: vajat, sajtot túrót, joghurtot, kefirt, aludttejet, bizonyos húskészítményt, fagylaltot, csokoládét, kekszek, édességet. Más állat tejét, illetve ebből készült terméket. Mindig friss alapanyagból, házilag készített összetevőket alkalmazzunk. Kimért formában vásárolt árunál kérjünk, információt az eladótól. Az élelmiszerek esetén nagyon sokszor a tejfehérjét úgy jelölik meg, mint: tejfehérje, tejszín, casein lactoserum.


Tartok tőle, hogy a gyermekem tejérzékeny. Milyen tüneteknél kell orvoshoz fordulni?

Tehéntejfehérje által kiváltott allergiás reakcióra jellemző, hogy a mellétáplálás elkezdésekor bőr (csalánkiütés), légúti (asthmás jellegű hörghurutok), vagy gyomor-bél rendszeri tünetek (elhúzódó hasmenés, hányás) lép fel. Ha ilyen tüneteket tapasztal, feltétlenül forduljon szakemberhez a gyermekével.


Brokkolit és karfiolt milyen formában adhatok a 12 hónapos gyermekemnek?

A sárgarépát megtisztítjuk, feldaraboljuk, a brokkolit megtisztítjuk. Egy párolóbetétes tálban 25 perc alatt puhára gőzöljük a sárgarépát és a brokkolit. A sárgarépát néhány evőkanál párolóvízzel pépesre turmixoljuk, a brokkolit villával összetörjük.

A megmosott és megtisztított karfiolt párolóbetétes edényben 15 perc alatt puhára gőzöljük. A megpuhult zöldséget 4 evőkanál pároló vízzel es egy evőkanál tápszerrel összeturmixoljuk, majd felforralt vízzel felengedjük, és petrezselyemmel ízesítjük.


Szeretném fokozatosan bevezetni a kisfiam étrendjébe a szilárd ételeket. Mivel próbálkozhatok ahhoz, hogy véletlenül se váltsunk ki ételallergiát?

Adható élelmiszerek életkortól függően. 4 hónapos kortól: alma, őszibarack; 6 hónapos kortól: meggy, sárgadinnye, körte, banán, illetve burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, fejes saláta. 8 hónapos kórtól adható: hámozott magozott szilva, illetve cukkini, tök, uborka paradicsom (mag és héj nélkül) brokkoli, édesburgonya, spenót, sóska.10 hónapos kortól adható: gesztenye, sárgabarack, zöldborsó (áttörve), zöldbab (áttörve), karfiol.


Hamarosan betöltjük az egyéves kort. Eddig szigorúan figyeltünk arra, hogy az esetleg ételallergiát kiváltó gyümölcsöket elkerüljünk. De jó lenne most már változatosabban összeállítani a kisfiam étrendjét. Mit fogyaszthatunk 1 éves kortól?

12 hónapos kortól adható: ribizli, kivi, egres, füge, szőlő, narancs, mandarin, citrom, ananász, illtve: zöldpaprika, karalábé, káposzta, kukorica, lencse, retek, zeller, spárga. 15 hónapos kortól adható: eper, szamóca, málna, görögdinnye, illetve fokhagyma beépíthető élelmiszerek sorrendje és a beépítésük ideje orvosi javaslat alapján történhet.


Szeretnénk beépíteni az őszi zöldségeket a gyermekem étrendjébe, de még csak 9 hónapos. Tudna ajánlani néhány ételreceptet?

A sárgarépát megtisztítjuk és egy párolóbetétes tálban 25 perc alatt puhára gőzöljük. A sárgarépát és a meghámozott almát turmixgépben összeturmixoljuk és pépesítjük.

A céklát és burgonyát meghámozzuk és apróra vágjuk. Párolóbetétes tálban a céklát 35 perc alatt puhára pároljuk, a burgonyát 10 perccel később helyezzük mellé. A párolt zöldségeket összeturmixoljuk.

A burgonyát meghámozzuk és feltesszük főni, annyi vízzel, hogy éppen ellepje. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, és apró kockára vágjuk. Amikor a krumpli félig megfőtt, beletesszük a sütőtököt is az edénybe, a burgonyát és a sütőtököt együtt puhára főzzük. Ezután az almát meghámozzuk, kimagozzuk, apróra vágjuk, összeturmixoljul a puha zöldségekkel és a főzővízzel hígítjuk.