Változatos programok Békéssámsonon

„A jövőt gyermekeinkkel építjük” komplex területi társadalmi aktivitás program keretében a megye legtöbb településén, beleértve Békéssámsonon is megvalósultak programelemek. A tanácsadások mellett, színes rendezvényeken is részt vehettek a település lakosai.

A Család és karrier; Családi egészségnap; Kirándulás-túra; Sportnap; Iskolai egészségnap; Önmenedzselés; Szociális szövetkezetekben rejlő lehetőségek kiaknázását segítő tanácsadás, programelemek között a gyermekek és a felnőttek is megtalálhatták a számukra megfelelőt. A településen több mint 1000 főt ért el a projekt. A megvalósult programokról és a tapasztalatokról Zámbori Tamás, Békéssámson polgármestere nyilatkozott.

– Nagyon pozitív fogadtatása volt a programoknak, a pályázat keretében hozzánk érkező szakemberek felkészültek voltak. Több rendezvény is megvalósulhatott településünkön, melyek színes és mozgásban gazdag programokat kínáltak az oda kilátogatóknak.

Magam is próbálok mindig a jövőbe tekinteni és erősíteni a közösségeket. Hiszem, hogy az ilyen programok erősítik a családok és a településünk más közösségeinek kapcsolatát is. A gyermekek színes programokon vehettek részt, a kirándulásról új élményekkel gazdagodva, a Családi és Sportnapokról a mozgástól kellemesen elfáradva térhettek haza.

Tervezzük településünkön egy szabadidő park kiépítését is mely kiváló színteret adhat majd az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeknek, programoknak.

Bízunk benne, hogy lesz lehetőségünk a jövőben is részt venni ilyen színes programokon, rendezvényeken, hiszen egy település életében nagy szükség van az ehhez hasonló ingyenes eseményekre – számolt be a polgármester.

zambori-tamas

Egészséghíradó

Egészséghiradó

Korábbi programok